Welcome

Szóval. Halvány lila gőzöm sincs, hogy hogyan kell a nagyközönségnek írni, mert bár már kb 800 éve blogolok, egyszer sem vertem túl nagy dobra. Még abban sem vagyok biztos, hogy menni fog-e, mert túlságosan szeretek ködösíteni, annak meg nincs sok értelme, ha sokan olvassák, nem csak a bennfentesek.
Kicsit úgy érzem magam, mintha esszét írnék - ami... áhh... osztályozzatok 1-től 5-ig légyszíves.
Bocs, rágörcsöltem. Na akkor haladjunk össze-vissza.
Hogy miért sirály, miért tenger, miért kék, nem tudom pontosan megmagyarázni. Kicsit olyan, mint a szerelem - csak érzed, de nem nagyon tudod szavakba foglalni.
Arról beszélek, hogy milyen volt meglátni a tengert, amikor Horvátországba utaztunk, vagy amikor Norvégiában a hegy tetején állva a szél kicsit odébb fújta a felhőket, és ott volt... Na igen, ez az amit nem tudok leírni, bár szerintem érezték már rajtam kívül sokan. Elmúlik minden, elhalványulnak a körvonalak és csak az az érzés marad és teljesen eltölt - szabadság, szerelem, gyermeki rajongás - nem tudom. De megfogott és egy ideje már ez határozza meg az életemet - még ha ez nem is látszik kívülről, de itt dobog bennem.
Akik ismernek tudják, hogy folyamatosan blogszédelgek. Gondolom nem lepődtek meg most sem - ahogy én sem - maximum azon, hogy nyilvánosan teszem. (Kicsit olyan, mintha pucéran szaladgálnék előttetek.) De igyekszem, ki fogok tartani, aztán a végén már teljesen nyugodtan sétálgatok köztetek anyaszült meztelen - legalábbis ti majd ezt látjátok, de az igazságot nem. Azt sosem teljesen.
A cél: szem előtt tartani mindent, amit el szeretnék érni, valamint gátakat, falakat bontani magam és köztetek.
Az ok: érettségi, változások. Ezt valahogyan kezelnem kell. Hát így fogom.

Most ennyi lennék, ráveszem magam a tanulásra. Nem. Tanulni fogok!
Csókacsalád