2012. április 11., szerda

Hosszú nap, Tesco-túra

Tegnap este ott aludtam Mayánál, csak hogy ne aludjunk egyedül. Szokatlan még a helyzet neki is, nekem is, de erre inkább most nem gondolok. Szóval ott aludtam, stand up comedy-s videókat néztünk, pókereztünk, meg beszélgettem Subbal kicsit msn-en.
Reggel túl korán kellett kelni, úgy húzott vissza az ágy, szívesen fetrengtem volna még egész délelőtt. A napi hangulat egy kis idegeskedésen kívül egész jó volt. (De baromira idegesít az alien ami a homlokomon növekszik - pedig nem szokott. Lehet, hogy nem kellett volna kiskanállal ennem a mogyoróvajat.) A nap csúcspontja a bolognai spagetti volt éééééééééééééééééééééééééééééééés *káromkodás* most úgy érzem magam, mintha az első blogomat írnám és 14 éves lennék. Bocsi, tényleg bele kell rázódnom.
Szóval ma kisétáltunk Mayával a Deichmannba cipőt nézni... vagyis ő venni akart, csak nem volt a méretében. Körbe mászkáltuk az egész Family Centert, de nem találtunk semmi olyat, ami... ja, bocsi, ha hozzám vágnának párszázezer forintot, el tudnám költeni a Takkoban. Tescoba is átnéztünk, hátha... de semmi. Ezt a cipőt (asszem ez volt, nem vagyok benne teljesen biztos...) még múlt héten próbáltam fel Deicmannban, meglepően kényelmes volt, és ahhoz képest, hogy nem szeretem a magassarkút, pláne az éksarkút, ebbe szinte beleszerelmesedtem.

Persze válság van, úgyhogy nem ez az az időszak, amikor végre levedlem a tróger gimnazista jelmezt és megnövesztem az érettnagylány bőrt. Pedig annyi terv van a fejemben, hogy nem tudok tőle törit tanulni.
Lényeg a lényeg, hogy kellően elfáradtam ma a sok mászkálásban, és itt helyben el tudnék aludni, de még médiázok kicsit, aztán fürdés és töri, ha nem alszok el közben.

Csak itt az alján megjegyzem, hogy továbbra sem érzem, hogy alkalmas lennék erre. Vagy csak elhatalmasodott rajtam a "nem elég jó amit írok" dolog, ami - hát valljuk be - nagyon szeret ledöngölni a gödör mélyére, ha úgy tartja kedve. És most nagyon úgy tartja. Meg az sem dob fel, hogy képtelenség egy normális képet csinálni rólam, főleg az alien miatt (remélem holnapra godzillává változik), de az idióta alakba lenőtt, töredező hajam sem tesz boldoggá, legszívesebben nekiesnék a nullással.
Ha már itt tartunk, valami hasonló hajzat? Nekem? Na? Őszinte véleményeket várok :) Már egy jó ideje gondolkozok ezen, de ha rá is szánom magam, az még nem most lesz az biztos.

Szeretném kicsit színesíteni ezt az egészet, de úgy, hogy nincs egy hiperszuper fényképezőm, nem egyszerű. De majd igyekszem, és kaptok nyomi telefonos képeket.

Ahhoz képest, hogy itt panaszkodtam, hogy nem tudok írni, egész sokat sikerült. A gond már csak az, hogy ez nem teljesen én vagyok.

Mára ennyi. Csókacsalád

3 megjegyzés:

dorca írta...

na csak idekeveredtem én is, átlinkelődtél nálam, meg minden, és lesem, hogy én is ott lesek oldalt, köszi!:) <3
aztán írj írj írj, olyan jó olvasni, akármiről pötyögöl.

Zso írta...

na végre valami biztató :P fogok ám írni! :)

macska írta...

rövid haj? úú de jó. szerintem szép lenne. :)