Sok dolog van, amiről ide a blogba nem nagyon akaródzik írni, és pont ezért, mert ki tudja, hogy hányan és kik olvasnak. Ti. Amiért amúgy köszi, mert rég, nagyon rég volt ilyen korszakom, hogy ennyire sokáig menjen az írás és csináljam és ne érdekeljen annyira az önmagamnak megfelelés. Meg a nektek megfelelés, mert valljuk be... - a Takko jelmondata ugrott be - : ,,Mindenki jól akar kinézni!"
Az elmúlt időszakban bőven volt időm gondolkodni. Nem emlékszem mindenre, de azt tudom, hogy sokat tornáztattam az agyamat, aminek eredményeképp mostanra sikerült eljutnom odáig, hogy rájöjjek: teljes a káosz. Jó, ez költői túlzás volt.
Úgy érzem magam mostanában, mintha két időintervallum között ragadtam volna. Érettségi megvolt, középiskolát magam mögött hagytam, és akkor itt jön a bibi, mert ülök a gimnazista Zsófi meg az egyetemista Zsófi között és csak nézek, hogy akkor most mi van. De ha félretesszük a gimnazista Zsófit (elég nagyot fordult velem a világ 2012-ben), akkor is ott van az, hogy egyetemista/főiskolás még nem vagyok, DE felnőtt sem vagyok, mert még stagnálok itthon és kóstolgatom a jómunkásemberek életét.
Félreértés ne essék, nem rossz a hangulatom emiatt, nem vagyok depis meg semmi ilyesmi, csak furcsa. Nem találom azt a kis dobozkát, amibe belepakolhatnám magam. Na nem mintha Zsófiságomat a dobozkák határoznák meg, mert stabilak az alapok, amik abból fakadnak, hogy túléltem a születésemet - nem mintha nekem vagy Anyának akkor kétségei lettek volna efelől. Nem kilátástalan a helyzet, élvezem az újabb és újabb élethelyzeteket, amik az utamba kerülnek.
Aztán van még valami... amiről nem fogok írni.
Majd lehet, hogy írok egy 2012-es évösszefoglalót. Megérdemli, hogy szóljak róla pár szót, végül is... végül is még csak most tanulok repülni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése