Dolgok esti lélekvándorlása

Már megint vasárnap van, bakker.
De holnaptól dolgozom! Majd írok egy kicsit hosszabb bejegyzést is amiben mesélek, hogy mi is az új meló, meg stb.

Tóth Árpád - Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása. 

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket? 

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek! 

A dolgok lassan újra talpra állnak, készülődik bennem a terv, összerakom a jövőmet és közben harcolok a mindennapi problémákkal. Nem hiszem, hogy a boldogság azt jelentené, hogy minden flottul és olajozottan működik meg csöpög a cukormáztól. Nekem egyszerűen még mindig minden a helyén van!

Gondolkoztam, és arra jutottam, hogy nagyrészt magamnak köszönhetem, hogy eljutottam idáig. Hogy idáig jutottam. És most nem a munkáról, iskoláról, a nagyvilágnak fontos dolgokról beszélek, hanem rólam. Belső fejlődésről, amihez évek kellettek, hogy megérjen. Most indultam el egy úton, a jó úton, és ha néha nehéz is lesz tartani az irányt, én mindent megfogok tenni. Az pedig, hogy van aki fogja a kezem, aki mellett szállhatok... mindennél többet jelent.