Mikor ijedtem meg annyira magamtól, hogy elkezdtem tőle félni, hogy mit gondolnak rólam az emberek? Ez a fal itt nem az amit akarok, nem így akarok elmenni innen, hogy csukva ajtó-ablak.
Gyenge vagyok néha, lassan csak csont, ami szúr. A cél, hogy hús-vér legyek, óriási szív. Megint. Csak mert sosem gondoltam volna magamról, hogy el tud bennem múlni egy érzés, mert én mindig annyira szeretek és úgy... Tessék, elmúlt, mégiscsak emberből vagyok. De tudod, van, ami örök.
Köszönöm, hogy rám szóltál, mostantól jobban fogok igyekezni. :) Az első lépést megtettem magam felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése