Vissza a múltba, előre a jövőbe

...és akkor kinyitottam a szememet, de nem a szoba falát láttam, hanem a múltamat, terítéken. Szépen sorjában lepergett előttem minden. Egészen onnantól, amikortól a saját időszámításom kezdődik: kicsit mindig is úgy éreztem, hogy a szívem akkor kezdett el dobogni, az életem ott kezdődött, amikor legelőször szerelembe estem. Már csak azért is hálás vagyok azért a szerelemért, mert van, aki soha az életében nem tapasztalja meg azt az ártatlan és tiszta érzést, csak kergeti holtáig. Miután véget ért, én az árnyékát kergettem és mindenhol azt reméltem, hogy megtalálom. De nem sikerült. Találtam viszont helyette sokfélét, fájót, hazugot, villámcsapás-szerűt, édeset, naivat, őrültet. Tulajdonképpen mindent az Elsőnek köszönhetek, általa tanultam meg rengeteg dolgot az Életről. 
...
A kép elhomályosul, beugranak pillanatok, mintha 10 évnyi érzés egyszerre rohamozna meg és gördülne le az arcomon könnycseppek formájában. 
...
Hirtelen belém mar és elkezd fájni, de már nem is tudom, hogy igazából mi is okozza a fájdalmat. Talán az, hogy cserben hagytam magam és szoruló mellkassal ücsörögtem a boldogtalanságban. Az embernek azt is meg kell tanulnia, hogy mikortól kell saját magát előtérbe helyeznie. Ez nekem különösen nehéz volt, mert előszeretettel ragaszkodok foggal-körömmel ahhoz, amit igaznak és jónak látok. A szerelem elvakít. Mert tényleg nincs más mentségem...
A fájdalom úgy múlik el, ahogy jött. Mint egy nyári zápor, ami tisztára mos. Hála marad a helyén és megkönnyebbülés. Boldog vagyok, hogy megéltem és boldog vagyok, hogy túléltem...mégsem sikerült elveszítenem önmagamat.
...
Minden eddiginél nagyobb és durvább és intenzívebb és mélyebb érzelemlöket következik, amit a gombóc a torkomban már nem bír el, záporoznak a könnyek és én nem is erőlködöm, hogy leállítsam. Nem kell. Te jó ég... Hasonlót még soha nem éreztem, és meg sem tudnám fogalmazni, hogy mi is volt akkor bennem, miután kisfilmen néztem végig a múltamat. Egyszerűen csak jött a felismerés, mintha a hajó révbe érne. Erről a fránya 21. század tehet, de látom magam előtt a Google Maps kis térképén bejelölve az A meg a B pontot. Megérkeztem a B pontba, bár útvonal nem volt kijelölve (legalábbis én nem láthattam).

Ha el is veszítettem út közben a hitemet, vagy a reményt, tudat alatt akkor is hajtott valami tovább. De most a tudatalattim is megérkezett. A keresés véget ért.
...
Ijesztő volt rádöbbenni, mint minden nagy változásra az életben. A könnyeim felszáradtak, a szívverésem lelassult. Már láttam a szoba falát, a redőnyön beszűrődő fényt, asztal, szék, tv, minden a helyén.
Én is jó helyen vagyok. A karodban. Az életemben. A jelenemben. Veled. 
Megköszönöm, hogy megtaláltál, még akkor is, ha tudtam, hogy így lesz. :)